Az Alfa Romeo három alkalommal is a piacra lépett Giulietta elnevezésű modellcsaláddal, a legkorábbi sorozat pedig 1954-ben, hetven évvel ezelőtt mutatkozott be. A kisméretű, agilis, sportos karakterű első generáció megjelenését az Alfa Romeónál bekövetkezett szemléletváltozás eredményezte. Addig az Alfa személyautók kínálatának gerincét az 1900-as típusjelzésű nagytestű, exkluzív kialakítású személyautó képezte, ám egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy komoly piaci igény mutatkozna egy kisebb, takarékosabb egyszerűbb típusra.
Az Alfánál zajló fejlesztésekkel egy időben keresett munkahelyet egy remek autós formatervező, Franco Scaglione is. A Pininfarinál is próbálkozott, de amikor Battista Farina közölte vele, hogy itt bizony minden munkája Pininfarina tervként kerülne a köztudatba, nem pedig a saját neve alatt, odébbállt. Scaglione végül Nuccio Bertone irodájában kötött ki és azonnal izgalmas, érdekes feladatot kapott. Roppant alacsony légellenállású járműveket kellett terveznie az Alfa Romeo 1900-as típusának szerkezeti alapjain, hiszen az Alfa Romeo addigra már végleg elhatározta, hogy aerodinamikus, ám mégis tetszetős gépkocsik gyártásába fog. Scaglione tervei nyomán három különleges, fantasztikus filmbe illő gépkocsi is épült, ezek 1953-ban, 1954-ben, illetve 1955-ben mutatkoztak be a torinói autószalonokon. A BAT sorozat autói a „Berlina Aerodinamica Tecnica” kifejezés rövidítése után kapták a nevüket, a Scaglione nevével fémjelzett tanulmányok jelzése BAT5, BAT7 és BAT9 lett.
A tervező ilyen körülmények között vetette bele magát az Alfa Romeo új modelljének megtervezésébe, hamarosan pedig megszületett az ikonikus Giulietta vérvonal első darabja, a kupé.
Az első Giulietta tehát egy 2+2 üléses, kisméretű kupé lett, amellyel 1954 áprilisában ismerkedhetett meg a nagyközönség a torinói autószalonon. A remek formaterv mellett a gépkocsi orrába illesztett, kiváló, frissen fejlesztett motor is gerjesztette az érdeklődést. Az Alfa Romeo addig felsőkategóriás autókat készített, többnyire ilyenekhez méltó, tekintélyes, hat- és nyolchengeres erőforrásokkal. Az 1954-ben debütáló dupla vezérműtengelyes motor ezekkel ellentétben modern megoldásaival és kis méretével ébresztett figyelmet. A blokk anyaga alumínium, az égéstér kialakítása a forró gázok áramlását segítő, félgömb alakú (hemiszférikus) lett. Noha a soros, négyhengeres motor lökettérfogata mindössze 1290 köbcentiméter volt, a kovácsolt acélból készült főtengelyt öt helyen is csapágyazták, a két vezérműtengelyhez pedig egy-egy vezérműlánc kapcsolódott. Az átgondolt konstrukció tervezői Orazio Satta Puliga és a legendás Giuseppe Busso voltak.
A Giulietta Sprint kupé a hivatalos nyilvántartásokban a 750B jelzést kapta, 1.3 literes motorja 65 lóerős teljesítményre volt képes, mert kéttorkú karburátorral szerelték fel. A négysebességes váltó karja a kor divatját követve a kormányoszlopra került. E típus első kétezer példányának karosszériáit a Bertone torinói üzemében gyártották az Alfa Romeo igényeinek megfelelő minőségben és mennyiségben.
A tetszetős kupé sikerrel keltette fel a közönség étvágyát, így az 1955-ben bemutatott következő Giuliettát, a négyajtós Berlina szedánt is nagy érdeklődés fogadta. E gépkocsiban szimpla karburátor etette az 1.3-as motort, amely így 53 lóerőre volt képes. A kínálat következő darabját szintén 1955-ben leplezték le, ez volt a 750D típus, vagyis a Giulietta Spider, a Pininfarinánál tervezett kabrió, kéttorkú karburátorral, 65 ló erejével, immár padlóváltóval, de továbbra is négy sebességgel.
A kupé-szedán-kabrió hármas alkotta az első Giulietta sort, de számos kisszériás további modell is csatlakozott hozzájuk a későbbiekben. Ilyen volt például a Sprint kupé sportosabb Sprint Veloce kiadása kilencven lóerőre felhúzott 1.3 literes motorral és 180-as végsebességgel, de voltak még látványosabb kupék is, például a Sprint Speciale SS 100 lóerővel, vagy a Sprint Zagato.
A közönség díjazta a sportos karaktert, így 1957-ben zajos sikert aratott a Berlina Ti (vagyis Turismo Internacionale) elnevezésű telivér szedán. E Giulietta az 1955-ös szedán frissebb, kissé módosított karosszériáját kapta meg, 65 lóerős teljesítménye és 160 kilométeres csúcssebessége már bőven elég volt ahhoz, hogy vezetője az olasz utak királyának érezhesse magát. A mediterrán életérzést hirdető Spider kabrió is megkapta a későbbiekben a sportosabb nagytestvérét a Spider Veloce személyében.
Annak biztos jeleként, hogy az autózás demokratizálódott és szükség van tömegmodellekre, illetve speciális karosszériaváltozatokra is, történtek korai próbálkozások a Giulietta kombivá faragására is. A Promiscua nevű ötajtós Giuliettát a Colli nevű karosszériaműhely készítette egyedi rendelések esetén, összesen kilencvenegy példányban, mellettük még a Boneschi nevű manufaktúra is készített egy kisebb kombi-szériát Weekendina fantázianévvel.
szöveg: Szalkai Tamás, kép: Pinterest és Diósi Imre