A British Motor Corporation vezetői 1957 táján hümmögve nézegették sportautóik eladási statisztikáit, eközben egyszerre töltötte el őket elégedettség és szomorúság. Az 1955-ben bemutatott MGA modell szépen fogyott, de nem az Egyesült Királyságban. Úgy tűnt, a gépkocsi a gyártó egyik legnagyobb exportsikere lesz, ahogyan az is nyilvánvalóvá vált, hogy túl drága a hazai piac számára. Szinte törvényszerű módon jött az ötlet: olcsó, sőt filléres sportkocsit kell gyártani! Százezer legyártott MGA közül még hatezernél is kevesebb került forgalomba Nagy Britanniában, a többi elsősorban Észak-Amerikában kavarta a port. Egy kicsi, olcsó és mégis élvezetesen vezethető autóra volt szükség, Leonard Lord, a BMC vezetője ezért felvette a kapcsolatot a Donald Healeyvel, a Healey Motor Company vezetőjével és olyan járművet rendelt tőle, amely egy sufniban megtalálható szerszámok segítségével is javítható és különösebb szakértelem sem szükséges a karbantartásához.
Akkoriban a BMC legkelendőbb terméke a hatszáz fontért vesztegetett és ezer köbcentis motorral felszerelt Morris Minor volt, Donald Healey és fia, Geoffrey pedig elhatározta, hogy hasonló összegből fogja kigazdálkodni a sportos kétüléses autó árát. Alaposan átfésülték a BMC alkatrészraktárát, amit pedig lehetett, felhasználtak az új roadster megalkotásához. Az ezres Morris Minor 948 köbcentiméteres motorját elfogadhatónak tartották, azonban a négyhengeres szerkezetre SU ikerkarburátort illesztettek, így a teljesítmény 34-ről 43 lóerőre nőtt. A négysebességes váltó természetesen szintén a „polcról” jött, mégpedig onnan, ahol az Austin A35 darabjait tartották.
Nemcsak a motor és a váltó érkezett más Austin gyártmányokból, de a fogasléces kormánymű is megegyezett a Morris Minoréval. Az első felfüggesztést az Austin A35-ből kölcsönözték, a hátsó pedig a Jaguar D-type mintájára készült. A nyitott, csak félig önhordó karosszéria merevségének fokozása érdekében a jármű hátuljáról elhagyták a csomagtartó fedelét is. Az egybeszabott farban rejtőző csomagtérhez, valamint az ott elhelyezett pótkerékhez, szerszámokhoz, poggyászhoz az autó üléseinek előredöntésével lehetett hozzáférni. Az autós társadalom rögtön talált egy frappáns kifejezést e megoldásra, a csomagtartóban kotorászó Sprite tulajdonosokat barlangászoknak nevezték el…
A gépkocsi első pillantásra mosolygós békára emlékeztet, nem véletlenül kapta Nagy-Britanniában a „Frogeye”, azaz Békaszemű becenevet. A jármű formatervezője, Gerry Coker eredetileg rejtettlámpás autót tervezett, a fényszórók alapesetben egy erre a célra kiképzett üregben feküdtek volna, onnan emelkedtek volna ki. Mivel azonban a gyártási költségek alacsonyra szorítása mindennél fontosabb elvárás volt, ezt az ötletet nem valósították meg, a fényszórókat fixen építették be. Healey és csapata egyébként sem nem vette féllvállról a spórolásra vonatkozó figyelmeztetést, az autókról lemaradt a külső kilincs, a Sprite alapváltozatában pedig egyáltalán nem volt kárpitozás, külső tükör, de hiányoztak a lökhárítók, sőt, még fűtés sem volt. A sok lemondásért cserében a vásárlók egy kimondottan élvezetesen vezethető, borzasztóan egyszerű és ezért olcsón fenntartható autót kaptak 669 fontért. A jármű hivatalos bemutatóját Monte Carlóban tartották, a sorozatgyártás pedig éppen hatvanöt éve, 1958-ban kezdődött meg az abingdoni gyárban. A gépkocsit nagyon népszerűvé vált, mert bár teljesítménye szerény volt, de önsúlya alacsony, kormányzása pedig nagyon közvetlen, ami pedig a legfontosabb, szinte fillérekből lehetett tuningolni.
A remekül kezelhető, olcsón tuningolható autó 1959-ben nem mindennapi sportsikerrel hívta fel magára a figyelmet, a gyártó a Sebringben megrendezett 12 órás futamon indított a relatíve ismeretlen típusból három példányt. A Sprite-okat alig három hónap alatt készítették fel Amerika egyik legrangosabb körversenyére. A gyár szerelői nagyobb benzintartályt készítettek a számukra, módosították a váltót, valamint a kipufogórendszert is. A felkészítés során a Dunloptól rendeltek tárcsafékeket és 13 hüvelykes kerekeket, míg a Jenson szállította a merev tetőt, amely a légellenállás csökkentése érdekében volt elengedhetetlen. Végezetül mindhárom autót halványkékre festették. Sebringben az 52, az 53 és az 54 rajtszámokat kapták az autók, a futam végén pedig kategóriájukban az első, a második és a harmadik helyet szerezték meg. Ennél jobb reklám nem is kellett, Amerikában a rákövetkező két évben annyi Sprite-ot adtak el, mind amennyi Healeyt a megelőző tizennégy évben összesen!
A Sprite második generációját 1961-ben mutatták be és bár ugyanazt az Austin motort használta, mint elődje, mégis erősebb lett (46 LE) az új ikerkarburátornak köszönhetően. Külseje már korántsem volt olyan mókás, mint elődjéé, e jármű teljesen konvencionális arcot öltött, nem véletlenül hívják a márka ismerői „szögletesnek”.
A vidám külsejű „békakirályfi” népszerű a gyűjtők körében, Gellért István is kimondottan ezt a típust kereste:
– Az Angliában élő unokabátyámnak már régóta van egy ugyanilyen kocsija, mivel pedig nagyon megtetszett a mókás forma, elhatároztam, hogy keresek magamnak egyet én is. A típus mellett szólt a relatíve olcsó ár is. Tudni kell, hogy a nagy motorral szerelt Healeykért harmincezer eurót is elkérnek, de a Sprite ára csupán tízezer euró környékén mozog. Az én autómat 1960-ban gyártották és 1988-ban egyszer már teljeskörűen felújították Angliában. A felújítást követően a jármű Németországba került, ahol háromszor is gazdát cserélt, azonban tulajdonosai kímélték, alig használták. Az utolsó német tulajdonosától vásároltam meg 2008-ban és azóta is nálam van – tudtam meg Gellért úrtól, akinek autója sokat fejlődött és gyarapodott a gyári állapothoz képest.
A Sprite második generációját 1961-ben mutatták be és bár ugyanazt az Austin motort használta, mint elődje, mégis erősebb lett (46 LE) az új ikerkarburátornak köszönhetően. Külseje már korántsem volt olyan mókás, mint elődjéé, e jármű teljesen konvencionális arcot öltött, nem véletlenül hívják a márka ismerői „szögletesnek”.
A vidám külsejű „békakirályfi” népszerű a gyűjtők körében, Gellért István is kimondottan ezt a típust kereste:
– Az Angliában élő unokabátyámnak már régóta van egy ugyanilyen kocsija, mivel pedig nagyon megtetszett a mókás forma, elhatároztam, hogy keresek magamnak egyet én is. A típus mellett szólt a relatíve olcsó ár is. Tudni kell, hogy a nagy motorral szerelt Healeykért harmincezer eurót is elkérnek, de a Sprite ára csupán tízezer euró környékén mozog. Az én autómat 1960-ban gyártották és 1988-ban egyszer már teljeskörűen felújították Angliában. A felújítást követően a jármű Németországba került, ahol háromszor is gazdát cserélt, azonban tulajdonosai kímélték, alig használták. Az utolsó német tulajdonosától vásároltam meg 2008-ban és azóta is nálam van – tudtam meg Gellért úrtól, akinek autója sokat fejlődött és gyarapodott a gyári állapothoz képest.
Műszaki adarok:
Austin Healey Sprite Mk. I.
Gyártási időszak: 1958-1961
Motor: 948 cm³ Austin benzinmotor
Teljesítmény: 43 LE
Méretek: 3493 mm (hosszúság), 1346 mm (szélesség), 1264 mm (magasság), 2032 mm (tengelytáv)
Önsúly: 664 kg
Darabszám: 48987
szerző: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre és Pinterest