A hatvanéves Trabant 601-es egy korszak jelképévé, sőt, talán a legismertebb keleti autóvá vált
Nyugaton, számunkra pedig olyan négykerekű, amely emlékeket ébreszt, életérzést képvisel és amelyről tényleg mindenkinek van egy sztorija. A múltban sokat kellett dolgozni érte és éveket várni rá, majd a rendszerváltás után lesajnált, filléres portéka lett, amelytől könnyű szívvel váltak meg a népek. Aztán persze eljött az igazság pillanata, felrobbantak az árak, ma már egy Trabiért mélyen kell a zsebünkbe nyúlni…
A második világháború után a – főleg – Franciaországban, illetve a Német SzövetségiKöztársaságban készülő olcsó és egyszerű személyautók sikerét látva a „baráti” Német Demokratikus Köztársaságban is gyártani kezdtek egy hasonló járművet. A Zwickauban kialakított autógyár termékei a korábban ott készített DKW modellek tapasztalatain alapultak, a vonulat legsikeresebb példánya pedig egyértelműen a legendás 601-es modell lett, amelynek karrierje 1963-ban vette kezdetét. Bár 1964-ben indult be a sorozatgyártás, a típus százötven darabobos előszériáját már hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban legyártották, tesztelve nemcsak a gyártósort, de a P50, illetve P60 típusok utódjául szánt jármű viselkedését is.
Az persze más kérdés, hogy nem ragaszkodtak hozzájuk olyan makacssággal, mint a keletnémetek, hiszen a négyütemű Trabikat csak a két Németország egyesítése hozta el, 1990-ben. Az intenzív füstölést egyébként az önálló kenési rendszer hiánya okozta. E kétütemű motornál az üzemanyagba 1:50 arányban betöltött kenőolaj végezte el ezt a feladatot, de közben el is égett és a kipufogón keresztül távozott az égéstermék.A korai 601-esek P65 jelzésű motorja még csupán 23 lóerőt nyújtott, azonban 1969-től bevezették a 26 lóerős P66-ost. E csúcsteljesítmény 4200-as percenkénti fordulatnál állt elő, míg az 54 newtonméternyi nyomaték már 3000-es fordulatnál megérkezett. Nyilván nem lett versenyautó a Trabiból, de hatszáz kilós testével akár száz-száztíz kilométerre is felgyorsíthatott. Az 594 köbcentiméteres motor erejét egyébként szabadonfutós, négysebességes váltóval lehetett beosztani – a műszerfalból kinyúló váltókar kezelése percek alatt megtanulható, a váltás maga pedig szórakoztató művelet. Fontos megjegyezni, hogy nagy számban léteztek félautomata, Hycomat váltóval felszerelt példányok is, amelyek a mozgássérült sofőrök számára tették lehetővé a vezetést.
Bár a motor erején sokszor élcelődtek, a megbízhatósága példás volt, ebben persze egyszerűsége is közrejátszott. Ha valamiért mégis bemondta az unalmast, pillanatok alatt meg lehetett javítani, általában nagyon olcsón. A kétütemű erőmű a már említett váltó közbeiktatásával az első kerekek hajtotta meg, a kormányzás fogasléces kormányművel történt, a többi autót fenyegető rém, a karosszéria rozsdásodása pedig ismeretlen volt a Duroplastból készült karosszériaelemek jóvoltából (az alváz és elemei persze hajlamosak voltak a korrózióra). Szükségből vásárolták a Trabantot az emberek a maga idejében? Kétségtelenül. Mégis, 2,8 millió darab lelt gazdára belőle, ma már pedig gyűjtők vadásznak szépen fennmaradt, különleges példányaira, különösen azért, mert mostanra kivétel nélkül oldtimer korba lépett az összes kétütemű Trabant 601-es.
szerző: TZs, fotó: wheelsage.com.