A veteránosok speciális kasztjának számítanak az antik Citroënek rajongói, azon belül is hardcore magot képeznek a CV2-es „Kacsa” szerelmesei. A jellegzetes külsejű kisautó maga az élő autótörténelem, egyszerűségét, tekervényes históriáját ugyanúgy lehet szeretni, mint puha futását, az pedig egyáltalán nem hátrány, ha tudjuk, hogy a világon rajtunk kívül még sok ezernyi fanatikus osztozik a szeretett autó iránti rajongásunkban. Tímár Gábor évtizedeket várt arra, hogy antik Citroënt tudjon a garázsában és bár DS volt a nagy álom, napról napra jobban szereti CV2-esét. Itt következik az ő története.
– Úgy tudom, ez egy különleges Kacsa. Igaz, hogy a Merkurnál helyezték forgalomba?
– Ha igazak a tudósítások, amiket kaptam, ezt a Citroënt Magyarországon, a személyautók kereskedelmével foglalkozó állami vállalat, a Merkur adta át első tulajdonosának, valamikor 1979-ben. Abban az időben olyan nagy volt az autóínség a szocialista országokban, így Magyarországon is, hogy kis mennyiségű „nyugati” kocsi is jöhetett. Párttagkönyv, doktori cím, ilyesmik jól jöttek, ha valaki nyugatit kocsit szeretett volna… A CV2-esek mellett Fiatok, illetve többnyire Renault 4-esek kerültek forgalomba, azaz leginkább egyszerűbb, olcsó autók. Mivel azonban ezekért is keményvalutával kellett fizetni, nagyon gyorsan le is állították ezek forgalmazását, amint nagyobb számban jöttek be például a Zsigulik. A Citroënem érdekessége nemcsak a hazai forgalomba helyezés, de az is, hogy mindvégig forgalomban volt, soha nem vonták ki egy kis időre sem, negyvenöt éve folyamatosan közlekedik.
– A jelenlegi állapot mennyiben állagmegóvás, illetve restaurálás eredménye?
– Ezt a kocsit nem restaurálták soha, ellenben 2016-ban átesett egy felújításon. Szegeden szedték szét, a padlólemezét és a karosszériáját lakatolták és fényezték, de aztán eladták. Én voltam az, aki megvette, a kész kocsiszekrény mellé pedig „kosárban” kaptam meg a motort, a váltót, a futóművet. Végül én építettem össze a kocsit. A szakmám autószerelő és ugyan nem dolgoztam benne soha, könnyedén elboldogultam a munkával, ez a kocsi ugyanis szándékosan roppant egyszerű, könnyen javítható szerkezet.
– Honnan ered a márka és a típus iránti szeretete?
– 1967-be kell visszatekintenünk, akkor lettem ipari tanuló, néhány tankönyvünket pedig Surányi Endre írta. Színes élete volt, nemcsak autós tankönyveket írt, de élt-halt az autókért, feltalált, versenyzett, szóval inspiráló személyiség volt, emellett rajongott a Citroën gyártmányaiért. Születésnapjának századik évfordulóján társaságunk, a Citroën Automobile Club Hungary Diósjenőn obeliszket is állított a tiszteletére. Nos, Surányi Endre mindent a Citroënekhez hasonlított. Tankönyveiben, írásaiban rendszeresek voltak az „a Citroënhez képest”, a „Citroëntől eltérően” kitételek. Természetesen hatottak rám is az érvei, sőt, beleszerettem ezekbe a kocsikba. 2016-ban aztán eljött vásárlás ideje. Nyugdíjba vonultam, sok időm lett, megvásároltam hát az áhított autót. Ugyan DS-t szerettem volna, de nagyon boldog vagyok a Kacsával is! Eszményi autót sikerült vásárolnom, mert egyrészt olcsó volt, hisz darabokban érkezett hozzám, másrészt nem kellett foglalkoznom a karosszériával, végezetül pedig amúgy is én magam akartam összerakni az álomautómat.
– Nyilván soha nem is lesz eladó a kis kedvenc. Mitől szerethető olyan nagyon?
– Elsősorban azért, mert borzasztóan egyszerű konstrukció. A huszonhét lóerős léghűtéses boxermotor, a kuplung és a váltó egy blokkot alkot, mint a Volkswagen bogárban, csak a Kacsánál mindez elől van, nem hátul. Nincsenek extrák, felesleges megoldások, minden apróságnak szerepe van az autózásban, de nincs olyan, ami nélkülözhető lenne. Hibátlan célszerszám, de ez is volt a cél a megalkotásakor. Kellett egy autó, ami hatvannal mehet, elfér benne négy felnőtt és a kerti szerszámaik, nem akad fel a bakhátas dűlőutakon sem és az ülésre rakott kosárban nem törnek össze a tojások menet közben…
– Szerelni is egyszerű ezt az autót?
– Végtelenül. Nem szükségesek célszerszámok, egy villáskulcs- és egy dugókulcs-készlet segítségével szinte mindent meg lehet rajta javítani, erre kínosan ügyeltek a tervezése során. Többek között ezért is gyártották olyan sokáig. A nyolcvanas évektől persze már leginkább azért, mert kultstátuszba került. Egyszerűen nem lehetett abbahagyni a gyártását, mert a rajongók nem engedték. Így aztán nagyon hosszú ideig, 1948 és 1990 között folyamatosan készültek a CV2-esek!
– Gondolom, nem probléma az alkatrész-utánpótlás sem?
– Tényleg mindent lehet kapni. Én is mindig bütykölöm az enyémet, most éppen a váltót szedtem szét, de már vissza is raktam. Recsegett a hármas, de új szinkrongyűrűk megoldották a problémát. A barátaim Kacsáit is én javítgatom, persze ingyen. Nekem élvezet a CV2-es szerelgetése, azt szoktam mondani, aki legózni szeret, az imádni fogja a Kacsát is! Tele van az internet szerelési tanácsokkal, útmutatókkal, talán csak egy nehézség lehet. A franciák nem hatos, nyolcas, tízes csavarokat használtak ennél az autónál, hanem ötös, hetes, kilences méretűeket. Ugyanúgy metrikusak persze, de nem a megszokott kulcsokat kell elővennünk egy Citroën 2CV-nél.
– Ha már szóba került a váltó, megkérdezem, nem számít nyűgös alkatrésznek?
– Egyáltalán nem. Könnyen hozzáférhető és javítható. Érdekesség, hogy eredetileg háromsebességes autót kellett volna tervezni a mérnököknek, akik aztán egy „lopott sebességet” is beépítettek. Ez lett a négyes. A szinkronizálatlan hátramenet balra fent van, aztán balra lent találjuk a szintén nem szinkronizált egyest. A kettes jobbra fent, a hármas alatta, ellenben a négyes nagyon távol, jobbra fent. Jól ki kell tolni a kart az anyósülés felé és úgy lehet kapcsolni. A sorozatgyártás előtt csak azért engedélyezték a gyár vezetői ezt a terven felüli fokozatot, mert nem került semmivel sem többe az autó előállítása, a mérnökök többletköltség nélkül jártak a vevők kedvében.
– Megkérdezhetem, van másik Citroënje?
– 2005 óta nem járok mással. Van egy C5-ösöm a mindennapokra, a CV2-essel pedig kizárólag találkozókra járok. Kétévente van Kacsa világtalálkozó is, voltam már Zágrábban és 2025-ben elmegyek Szlovéniába is. Sajnos a svájcin nem voltam ott. A világtalálkozókon kívül szerencsére van országos találkozó is, meg persze vannak színvonalas, minden veterán számára nyitott események is. Szívderítő, amikor kacsásokkal találkozom, ilyenkor jól megbeszéljük, hogy „a tiéd is füstöl?”, „a tiéd se megy gyorsan?”, „zajos és büdös?”. Aztán jól egyetértünk mindenben. Ez az autó ugyanis nem kényelmes. A futása csodálatos, mert az autó alatt hosszában végignyúló két fekvő rugó hibátlanul kisimítja az úthibákat. De az utastér már szűk, zajos, büdös, de ettől igazán imádnivaló. Megy, kanyarodik, szinte felboríthatatlan, aztán ott vannak az elképesztően franciás megoldásai. A négy dobfék közül a két első a váltó két oldalán helyezkedik el és a féltengelyekre hat. Aztán az ablakok nem lemennek, hanem „feljönnek”. Őrült ötletek, rengeteg kreativitás és bárhol, bármivel megjavítható technika. Valóban igaza volt Surányi Endrének, egy Citroën mindig más, mindig „bezzeg” és mindig eltér minden mástól!
szerző: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre