Szeptember 22-24-e között zajlott a 14. Nemzetközi Veteránjármű Találkozó az Oldtimer Club Pécs szervezésében. Túra a környéken, majd egy nagy kiállítással, klasszikus járművek parádéjával, beszélgetéssel egybekötött veterános happening volt az összejövetel gerince. A részletekről a klub elnökével, Mott Jánossal beszélgetünk.
– Az őszi hétvégén zajló találkozó mikor vette a kezdetét?
– Már péntek este, a Hotel Laterum szálloda parkolójában fogadtuk a kedves vendégeket. Ott állítottuk föl a klubsátrat, ahol egy kis sajtot, kolbászt lehetett csipegetni, a Bogádhús Kft. felajánlásából pedig ízletes falatokat kóstolgatni. Gyakorlatilag egy kis uzsonnát szerveztünk, mellé köszöntő itallal, pálinkával, sörrel, valamint üdítővel kínáltuk az érkezőket. Mindenki elfoglalta a szobáját, beregisztrált és este fél nyolctól kellemes vacsora mellett eligazítást tartottunk a hétvége programjáról. Ezzel hivatalosan is megnyitottuk a rendezvényt.
– Kik és hányan érkeztek?
– A pénteki vacsorán nagyjából száznegyvenen voltunk, a szombatin viszont már százhetven vendég vett részt. A járművek száma vasárnap csúcsosodott ki, amikor durván százharminc-százharmincöt jármű volt a pécsi Széchenyi téren megtartott kiállításon.
Én egy szövegblokk vagyok. Kattints a szerkesztés gombra a szöveg megváltoztatásához. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
– Kérlek, említs meg néhány járművet!
– A legszebb és a legértékesebb talán egy 1941-es évjáratú Packard volt, amely Makóról érkezett. Nagyon szép, elegáns, fekete autó, egyébként ő kapta a különdíjat. Aztán jött egy csodálatos autó, 1955-ös Buick Riviera, gyönyörűen restaurálva. Csatlakozott még egy 1974-es Jensen Healey Belgrádból, egy 1964-es Triumph Újvidékről, egy Ford Taunus 17M, és ott volt egy gyönyörű E9-es BMW is. Jött egy Volga M21-es is, de nem rossz emlékű, fekete színben, amelytől oly sokan szorongtak, hogy megáll a ház előtt… Ez történetesen fehér színű volt és nagyon szép!
– Sajnos ezen a szokatlanul nyárias őszön éppen ez a hétvége lett komor és rosszkedvű. Befolyásolta az időjárás a vendégek hangulatát?
– Szó se róla, esett, ahogy lefért a csövön. Szombaton szinte folyamatosan szakadt az eső, vasárnap ráadásul még szél is társult hozzá. De azzal vigasztaltuk magunkat, hogy tizenvalahány év alatt ilyen ronda időnk sose volt. Úgy vettük, hogy el kell viselnünk a rossz időt nyolc-tíz évenként. És oda se neki, megtartottuk az összes programot, egyet sem kellett törölni!
– Merre, hány kilométert mentetek, mi történt ezalatt?
– A túra teljes hossza száz kilométer volt. Itiner alapján mentek a versenyzők, de azért mi is igyekeztünk segíteni őket, a kritikus pontokra kiállítottuk az embereinket, például ott, ahol esélyes az eltévedés, ők mutatták a helyes irányt. Nem konvojban haladtunk, mert az mindig veszélyesebb, arra pedig nincs kapacitásunk, hogy forgalomirányító rendőröket hívjunk. Így is tökéletesen működött.
– Hol állt meg először túracsapat?
– Az első állomás Pécs mellett volt, a Central Park, ahol lehetett sportolni, futni, és mellette egy tónál acélzsinórral húzott vízisíelni vagy szörfdeszkázni. A tó mellett volt egy kis ügyességi verseny is. Aztán haladtunk tovább Bóly város felé, ahol Klippel Józsefet látogattuk meg.
– Az ismert gyűjtőt?
– Őt bizony! Azonkívül, hogy ismert gyűjtő, arról is híres, hogy minden járműve csodálatosan restaurált. Nála nincs olyan, hogy megőrzött állapot, minden motorkerékpár olyan, mintha új lenne. Gyűjteményének külön érdekessége, hogy megvan neki az összes Honda Gold Wing típus az 500-astól az 1600-asig, szépen besorolva. Mellesleg saját célra egy vadonatúj, 1800-as Gold Winget használ.
– Hogyan fogadta a veteránautós látogatókat?
– Nagyon kedvesen. Szívélyesen megkínálta a társaságot pogácsával, üdítővel, közben megmutatta a motorokat. A gyűjtemény egyéb részében nem a motorok dominálnak, sokkal inkább a Csepel teherautó, az UAZ, a Deutze tűzoltóautó és egy IFA, mind nagy becsben áll, csodásan restaurálva sorakoznak a műhelyben. Klippel egy fuvarozási vállalat vezetője és nála látható többféle munkagép is, amelyekkel annak idején a vállalkozását beindította. Tőle aztán bementünk a városközpontba, ahol a polgármester fogadott bennünket. Megebédeltünk, majd megtekintettük a Helytörténeti Múzeumot, ahol a helybeliek bemutatták kiállított dolgaikat, ezt követően pedig bementünk a híres bólyi Batthyány-Montenuovo mauzóleumba, és érdekes előadás keretében hallgattuk meg az épület történetét.
– Ennyi érdekes látni-hallani való után elfáradt a társaság?
– Nem, hiszen a program még folytatódott! Visszafelé betértünk egy Bogád nevű községbe, ahol már föl kellett állítanunk a klubsátrat az eső miatt. De megtartottuk az ügyességi versenyt, válaszolni kellett a kvízkérdésekre, utána pedig Nagykozáron várta a mezőnyt egy szlalomverseny. Mindez talán nem tűnik soknak, de kitöltötte az egész napunkat úgy, hogy nagyjából késő délután, hat óra körül érkeztünk meg a bázisra, a szállodába.
– Itt azért egy kicsit lelazítottatok?
– Így van, lelazítottunk és felhoztuk magunkat az esti szórakozásra, a díszvacsorára, ami nyolc órakor kezdődött. Vacsora után mindenki kapott egy ajándékot. Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy mindenki nagyon finom bort kap egyedi címkével, a címkén a jármű fényképével. Regisztrációkor mindenkitől bekértük a jármű fotóját, ebből tudtunk dolgozni, és így csináltuk meg a különleges, címkézett ajándékbort. Volt tíz kiemelt versenyző, aki a boron kívül kapott egy szép nagy serleget is, plusz a különdíj.
– És eljött a mulatozás ideje…
– Elengedhetetlen, hogy mulatozással és élő zenével fejezzük be a napot.
– Másnap, vasárnap, Pécsett a főtéren volt a kiállítás?
– Igen, ezt nagyon igénylik az emberek. Egyszer nem Pécsett volt a szállás és akkor Komlón csináltunk szuper kiállítást, mégis sokan megjegyezték, a Széchenyi térre szeretnének menni. Póbáljuk ehhez tartani magunkat. A főtéren hangos bemondón bemutattuk a tulajdonost és a járművét, aztán szépen mindenki elfoglalta a helyét. Külön erre a kiállításra, még legalább plusz huszonöt, csak erre regisztrált autós is érkezett.
– Rossz idő ide, rossz idő oda, sikeresnek mondható a találkozó?
– Abszolút. Persze, nyilván mindenki jobban érezte volna magát gyönyörű, őszi napsütésben. Jövőre ezt rendeltük meg!
szöveg: Váczy András, fotó: Facebook