Tulajdonosa kiváló restaurátor, mindenféle rendű és rangú olasz autó avatott ismerője, ez alkalommal azonban mégsem kellett elővennie a szerszámokat és összekoszolnia a kezét. Ez az Alfa Romeo GTV ugyanis időkapszulaként vészelte át a gyártása óta eltelt évtizedeket, állapota lényegében gyári, így természetesen megtorpanás nélkül vette az OT-vizsgát is.
– Ez egy igen szerencsés autó, nagyon hosszú ideig ugyanis csak egyetlen gazdája volt, mégpedig egy francia hölgy. Kiváló állapotban őrizte meg az autót, gyári maradt a fényezés is, szerintem mindvégig garázsban tartotta – árulta el a szakember, aki a közelmúltban vásárolta meg az Alfát, a muzeális vizsgára pedig a következőképpen készítette fel:
– Lemostam a kocsit, leviaszoltam és elvittem a vizsgára – szólt az igencsak nyúlfarknyi beszámoló, mert hiszen az autó valóban tökéletes, hibátlan állapotban volt és természetesen ma is ilyen. Mivel nem minden bokorban lehet ilyen kincsekre bukkanni, rákérdeztem az autó sztorijára is.
– Az említett francia hölgytől egy ismerősöm vásárolta meg az Alfát, mégpedig saját magának, tizenöt évvel ezelőtt. Tulajdonképpen ő a második tulajdonos, hazahozta az autót, majd leállította a szülei garázsában és lényegében nem is mozdította ki onnan sehová. Én aztán a közelmúltban kaptam egy fülest, hogy egy igencsak érdekes Alfa parkol az ismerősnél, megkerestem hát, megnéztem a kocsit és végül megvásároltam. Be kell vallanom, hogy a hosszú veterános múltam sem készített fel arra, amit a garázsban találtam, mellbevágó élmény volt ez a minőség és állapot. Az Alfa Romeo GTV egyébként is nagyon ritka Magyarországon, főleg ilyen kondícióban, így biztosan megtartom. A második generációs modellek közé tartozik, mert 1982-ben gyártották, kétliteres, négyhengeres motor hajtja – közölte végezetül a gyűjtő-restaurátor, aki a tetszetős kupé személyében egy olyan autót vásárolt, amely az Alfa Romeo számára nemcsak presztízsnövekedést, de komoly piaci sikereket is hozott.
A GTV karrierje 1967-re nyúlik vissza, amikor az Alfa Romeónál megkezdődött a Giulia GT kupé utódának keresése. A cél egy legalább négyszemélyes, tágas csomagtartóval rendelkező, egyszerre kényelmes és sportos utazókupé, azaz granturizmo megalkotása volt. A leköszönő Giulia GT konstrukciója jó alapot szolgáltatott, annak nyomán aztán az ItalDesign készítette el a divatos, szögletesen dinamikus, ék alakú kocsiszekrény terveit. Az ItalDesign alapítója és tulajdonosa az a Giorgetto Giugiaro, aki annak idején a Bertone alkalmazottjaként a Giulia GT-t is tervezte, így nem túlzás kijelenteni, hogy a sportos Alfa kupék lényegében az ő hitbizományába tartoztak azokban az évtizedekben.
Az 1974-ben bemutatott új típus az Alfetta GT nevet kapta és a kétajtós, négyszemélyes Alfetta szedán konstrukcióját vette alapul. A tengelytáv 2400 milliméterre nyújtózott, lehetővé téve a viszonylag tágas utastér megalkotását, a sportosság érdekében pedig meglehetősen lapos, mindössze 1330 milliméter magas karosszéria született. A hosszúság kiviteltől függően, 4190 és 4260 milliméter között változott.
A frissen bemutatott újdonságot kezdetben csak 1779 köbcentiméteres, dupla vezérműtengelyes motorral gyártották. A láncos vezérlésű, négyhengeres és nyolcszelepes motor mellett aztán még sok egyéb erőforrással is készítették a jól legózható és divatos járművet. Előbb egy 1.6 literes (1570 köbcentiméteres) érkezett 1976-ban és egyúttal le is váltotta az egynyolcast, illetve bemutatták a 2.0 GTV-t is, amelynek meghajtását egy 1962 köbcentiméteres motorra bízták. A típusjelzés „V” betűje a „Veloce”, vagyis gyors, sportos karakterre utalt. Utóbbi kivitelt kisméretű, a hűtőre illesztett króm bajuszok és a C-oszlopokra szerelt szellőzőnyílások különböztették meg az egyhatostól.
A kétliteres motort a későbbiekben felfrissítették, a vezérműtengelyek átalakításával született meg 1979-ben az a kétliteres motor, amely immár a GTV 2000L modellt hajtotta, de korántsem ez volt a legsportosabb változat. Az Autodelta mérnökei ugyanis kihozták a 2.0 GTV Turbodeltát, eleinte Alfa Avio, majd később KKK turbófeltöltővel izmosítva a kétliteres hajtóművet. E gépkocsi lényegében azért jött létre, hogy eleget tegyen a homologizációs elvárásoknak, a négyszáz legyártott példány a ralibajnokság 4. csoportjában való indulást tette lehetővé. Félelmetesen gyors, 175 lóerős Alfa született, amelyet folyton az Alfa Romeo Montrealhoz, a korszak előkelő presztízsmodelljéhez hasonlítgattak, és nem is alaptalanul. Sok közös konstrukciós elem volt bennük, de az autós újságírók nem győzték hangoztatni azt a tényt sem, hogy a komoly tudás egy viszonylag megfizethető autóban érkezett.
A típus komolyabb ráncfelvarrása 1980-ban következett be, amikor a kupé egy sor optikai elemmel gazdagodott. Általános lett a C-oszlopra szerelt lamellás szellőző, a hátsó lámpákat egy egységbe vonták össze, változtak a lökhárítók és a küszöbökre is szpoilerek kerültek. Vadabb, 15 hüvelykes alutárcsákkal szállították az autókat, Pirelli Cinturato abroncsokkal. Elhagyták az Alfetta nevet is, immár csak egyszerűen a GTV 2.0 lett a jelölés, a képeinken látható gépkocsi is e széria tagja. A motor teljesítménye a „korábbi” GTV 2.0 kivitelhez képest nyolc lóerővel növekedett, immár 130 lóéval volt egyenértékű, amely könnyedén megbirkózott az 1110 kilogrammos öntömeggel. A frissebb kétliteres bemutatásakor a kínálatból kikopott az 1.6 literes változat, ellenben sorompóba állították a „Busso” motoros V6-ost. A GTV 6 2.5 típusjelzésű modellt 160 lóerős, egy vezérműtengellyel ellátott, immár befecskendezős hathengeres hajtotta, jellegzetes ismertetőjegye pedig a motorházon kialakított dudor volt. Erre a nagyméretű motor miatt volt szükség, egyúttal azonban minden tulajdonos büszkén tekintett rá, mint hivalkodó optikai kiegészítőre. A Dell’Orto befecskendező megbízhatóbb indítást tett lehetővé, orvosolva a V6-os gyermekbetegségét, amire sokat panaszkodtak a korai Alfa Romeo Alfa 6 limuzinok gazdái – azt az autót ugyanis lényegében ugyanennek a motornak porlasztós változata mozgatta. Különleges kiadás volt a 2.6i típus is, ebbe már V8-as került, 2594 köbcentiméteres lökettérfogattal, ékesen bizonyítva a széria sokoldalúságát és variálhatóságát.
A hosszú életű sportos Alfa-kupé nagyon sokáig kitartott, csak 1987-ben, tizenöt év után búcsúzott el, sikerét pedig jól jelzi, hogy vele nem ért véget a kupék története, a gyártó 1993-ban a 916-os szériával vitte tovább a sportos granturizmók vérvonalát.
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre