Ha magazinunk címe „Hangár” lenne, megspórolhatnék egy magyarázkodást, mivel azonban „Garázs” cím alatt futunk, indoklással tartozom az alábbi cikk témája miatt. Időről időre teret adunk lapjainkon olyan járműveknek, amelyek nem autók és nem is motorkerékpárok, hanem például repülőgépek. Tesszük mindezt azért, mert a légi szekerek alapból is érdekesek, azonban még inkább azok, ha történetük izgalmas és több évtizednyi hosszúságú. Tóth Barnabás Beechcraft A35 Bonanzája éppen ilyen. Nem sokkal a második világháború után készült, egészen pontosan 1949-ben gyártották, a sztorija pedig nagyon is érdekes.
A típust magát 1947-ben mutatták be és hasonlóan a Cessna 195-öshöz, a polgári repülés igényeinek kiszolgálására szánták. A kansasi Wichitában működő Beechcraft magát a Szent Grált találta meg ezzel a típussal, a Bonanza ugyanis egyike lett a világ leghosszabb ideig gyártott repülőgépeinek, karrierje során pedig 17 ezernél is többet adtak el belőle. A hatszemélyes, alsószárnyas, hathengeres motorral hajtott repülőgépet Ralph Harmon tervezte és a maga idejében félelmetesen modern szerkezetnek számított „V” alakú hátsó vezérsíkjaival, alumínium testével, behúzható futóművével, de a futómű kiosztásával is – az oldschool megoldásokkal ellentétben nem volt farokfutója, hanem a harmadik kerék az orrkúp alatt bújt ki a gépből.
Barnabás repülője nemcsak egy igen korai példány a sikeres szériából, de a kezdetek óta Európában honos.
– A repülőgép mellé gyöngybetűkkel írott dokumentumok sorát kaptam, ezek egyikéből kiderült, hogy a Bonanza közvetlenül a gyártása után, már 1949 szeptemberében Svájcba került és ott is vették lajstromba. Mindvégig hangárban tárolták, vigyáztak rá, és nagyon hosszú ideig maradt Svájcban, ezalatt természetesen minden időszakos vizsgálatot, ápolást szabályszerűen elvégeztek rajta, így kitűnő állapotban érkezett Magyarországra nagyjából hét-nyolc évvel ezelőtt – közölte a tulajdonos, akitől azt is megtudtam, hogy a Beechcraft honállomása pillanatnyilag az esztergomi repülőtér, hivatalos jelzése pedig HA-BEM – A repülőgépet többnyire belföldi repülőutakon használta a tulajdonosa, a közelmúltban pedig eladósorba került – árulta el a Bonanza gazdája, akinek e járműre szóló vezetői engedélye valamiért nincs – Soha nem vonzott a repülés, nem vagyok pilóta, azonban amikor hírét vettem annak, hogy egy ilyen idős, szép állapotú repülőgép eladó lett, nem tudtam nemet mondani. Vonzódom a klasszikus közlekedési eszközök iránt, így megvásároltam, hiszen az ára sem volt sokkal magasabb, mint egy személyautóé – emlékezett vissza Barnabás, aki gyakran látogatja meg a szerzeményét – Többször is voltam a repülőmnél az esztergomi repülőtéren, az egyik alkalommal ki is toltuk a hangárból, majd kitakarítottam, lemostam.
Öröm volt ez a munka, az aerodinamikus forma tetszetős, a jármű kidolgozottsága pedig lenyűgöző. A gép karbantartását, ápolását, szervizelését egyébként Sörös Lajos végzi, akinek a neve fogalom a szakmában. Sárga mentőhelikoptert vezet, repülőgépeket szerel, ápol, és a repülési engedélyek megújításában is közreműködik – tudtuk meg a tulajdonostól, aki nagy vonalakban beszámolt a géppel közös jövőjéről is
–Hamarosan egy televíziós programban szerepel majd a hetvenévesnél is idősebb szerkezet, de erről sajnos nem mondhatok többet, ugyanis köt a tévétársasággal kötött szerződésem, illetve annak titoktartási záradéka. Annyit még elmondhatok, hogy előbb-utóbb el fogom adni, mert eleve ez volt a célom vele. Szerintem hazai, talán valamely európai ország lakója lesz a Bonanza új gazdája, az pedig biztos, hogy a gép ritkasága és kora jó ajánlólevél. Az Egyesült Államokban persze még kapósabb lenne, ott akár kétszer annyit is adnának érte, mint Európában, de az eladással és szállítással való macerát nem szívesen vállalnám be. Így hát Sörös úr segítségével megújítjuk a repülési engedélyt és hamarosan ismét felettünk szelheti a kék eget a kansasi gépmadár…
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Tóth Barnabás és Pinterest