Ha valahol szóba kerül Amerika és az ötvenes évek, akkor a társalgás megállíthatatlanul eljut a korszak jellegzetes külsejű, hatalmas étvágyú, krómtól csöpögő autócsodáiig is, erre mérget veszek. A fokozhatatlannak tűnő jólétben élő amerikaiak pénztárcájáért akkoriban késhegyre menő harc folyt és nemcsak az alsóbb szegmensekben, hanem a csúcson is. A General Motors luxusdivíziójának számító Cadillac ebbe a kategóriába szánta a 62-es szériájának cirkálóit, tulajdonképpen riválisok nélkül. Az egykori „nagyok” egymás után adták fel a küzdelmet, a vetélytársak nélküli piacon pedig tarolt a Cadillac. Nem meglepő tehát, hogy a kor ismert celebritásai Cadillacben ültek, a vastagabb pénztárcájú amerikaiak pedig örömmel utánozták John Wayne-t, Elvis Presleyt, Marilyn Monroe-t. Egy úriember 1954-ben, újkorában vásárolta meg magának az itt látható Cadillac 62-es limuzint, amelyet élete utolsó pillanatáig birtokolt. Fia később eladta, a gépkocsi Magyarországra került, jelenleg Tóth Barnabás a büszke tulajdonosa, aki örömmel mesélt szerzeményéről a Veterán Garázs Magazinnak.
– Ez az autó egy igazi krumplibogár, gömbölyű itt is, ott is, láthatóan csak az számított a tervezésekor, hogy minél izgalmasabb, látványosabb formát alakítsanak ki a mérnökök. A gazdaságosság, a takarékosság nem számított, csak az előkelő megjelenés – közölte Barnabás, akitől megtudtam, hogy az autót 1954-ben gyártották és első tulajdonosa még abban az évben átvehette.
– Egy amerikai illető vásárolta meg az autót, végig egy családban tartották, aztán a bácsi halála után a fia eladta. Magyarországra került, én pedig az első magyar tulajdonostól vettem meg. Láthatóan mindvégig nagyon vigyáztak rá, nem is kellett felújítani, restaurálni. Sötétkék a színe, valamikor azonban kapott egy új fényezést, valószínűleg az eredeti megkopott egy kissé a gyártás óta eltelt évtizedek alatt. Ezen kívül újra húzták az üléseket is, de nem akárhogyan, hanem a gyári szövetekkel, műbőrökkel, természetesen a legmagasabb minőségben – tudtam meg a tulajdonostól, aki egészen beleszeretett az amerikai vasba a közösen eltöltött idő alatt – Egészen megdöbbentő, milyen könnyen képes a modern autókkal együtt mozogni az utakon ez a Cadillac. Dinamikus, fordulékony, nagyon kellemes meglepetés volt rögtön az első méterektől kezdve. A helykínálat pedig egyenesen bődületes, mert hiszen ez egy full size limuzin. Egy hattagú család a kutyával együtt bármikor útra kelhet vele, senki sem fog panaszkodni a helyszűkére.
Megtudtuk, hogy az első magyar tulajdonos és a fia azért váltak meg az autótól, mert belefáradtak a forgalomba helyezéssel, muzeális vizsgáztatással kapcsolatos procedúrába – Minimális eltérések voltak az autón a gyári kialakításhoz képest, így például a kipufogót alul vezették ki, nem a lökhárítóban kialakított résbe és így tovább. Volt az autóval ezért egy kis munka, aztán a papírozás már sikeresen lezajlott. A vásárláskor én magam sem hittem volna, hogy ilyen egyszerűen megy majd minden, mert a kocsit egy teremgarázsban mutatták meg nekem, ahol porosan, szomorúan álldogált. Alig indítottuk be, a kipufogókon előtörő füst szinte azonnal aktiválta a garázs füstérzékelőjét és tűzjelző rendszerét. A mínusz kettes szintről aztán vontatókötélen, küzdelmes munka árán vontattuk a felszínre a Cadillacet – szólt a beszámoló folytatása, majd Barnabás azt is elmondta, hogy utóbb kiderült, nincsen komoly probléma, a motor egy beállítás és tisztítás után megjavult, nem füstül, nem köhög, csak húz, mint egy vonat – Egészen megható, de az autóhoz kapott vastag paksamétából nemcsak a Cadillac előéletének részletei ismertek előttem, hanem első tulajdonosáról is sok minden kiderül. Mit és mikor csináltatott meg az autón, mennyit fizetett érte és így tovább. Számomra a legtanulságosabb a tény az, hogy egy ilyen autó képes volt egy egész életet kiszolgálni. Évtizedeken át ugyanazt nyújtotta, megbízhatóan és kiszámíthatóan és ezzel nem volt senkinek semmi baja. Nagy szó ez manapság, amikor az ember nem tud megvásárolni egy telefont úgy, hogy már akár aznap ne kapjon arról egy értesítést, hogy valamilyen frissítés elérhető…
A Cadillac 62-es sorozata a 61-esnél karcsúbb, sportosabb karosszériákkal kezdte meg pályafutását. Maga a széria 1940-től 1942-ig létezett, majd a háború miatt felfüggesztett gyártás 1946-ban indult el újra, hogy aztán egészen 1964-ig kitartson. A szóban forgó autó a 62-esek negyedik generációjába tartozik, 1954 és 1956 között volt gyártásban ez a karosszériaváltozat, kialakítása Harley Earl érdeme. A nagy sikerű showcarból szériamodellé lett Eldorado nyomán e generáció tagjai már íves, oldalt hajlított első szélvédőt kaptak, a szedán, a kupé és a kabrió modellek pedig egyaránt óriási, 3277 milliméteres tengelytávú alvázat használtak. A szedán teljes hossza lenyűgöző, 5497 milliméter, egy ekkora autóba pedig illett „rendes” motort tenni, a negyedik generációs 62-eseket vagy 5,4, vagy 6,0 literes V8-as motorok mozgatták. Mindegyik erőmű blokkja vasból készült, a főtengelyt öt helyen csapágyazták, a szelepemelők hidraulikus működtetésűek voltak. Az üzemanyag ellátásáról Carter, vagy Rochester négytorkú karburátorok gondoskodtak, a dupla kipufogók a hátsó lökhárítóba integrált nyílásokban végződnek. A váltó lehetett négysebességes Hydra-matic automata, de a típusokat kínálták háromsebességes kéziváltóval is. A kisebb motor teljesítménye 230 lóerő volt 4400-as fordulaton, a 2700-on ébredő csúcsnyomaték pedig 450 Newtonméter volt.
A jet-korszakra jellemző megjelenést látványos krómdíszek fokozták, érdekes a lövedékek csúcsára emlékeztető lökhárító-domborulatok kialakítása – ezeket az autó köznyelv többnyire „Dagmar” néven ismeri, a túláradó nőiségéről híres Virginia Ruth Egnor színésznő nyomán, aki e művésznevet használta karrierje csúcsán. Az ötvenes évek közepén egy csúcskategóriás Cadillac sok különleges extrával csábíthatott, köztük az Autronic Eye nevű, 1952-től bevezetett megoldással, amelynek tudását elsősorban a többi közlekedő díjazhatta. Egy vákuumcsőbe helyezett fényérzékelős fotoszenzor lekapcsolta a távolsági fényszórót és tompítottra váltott, ha szemből fényt érzékelt, majd sötétben újra visszaváltott reflektorra. Ezen extra mellett az elektromos óra, a szofisztikált fűtő-szellőző rendszer már nem is tűnik az űrkorszak hírnökének. Okos megoldásnak bizonyult az első fényszóró alatt végig húzódó szellőző rács, amely az utastér levegőjének frissen tartását eredményezte, a jobb oldalra felszerelt külső tükör pedig a párhuzamos közlekedéskor és parkoláskor egyaránt jól jött. A rásegítős fékek, a szervókormány, a színezett üvegek egyszerre szolgálták a komfortot és a biztonságot, hasonlóan a puha anyaggal burkolt műszerfalhoz, amely nemcsak a luxus érzetét keltette, de az utasok testi épségét is szolgálta. A negyedik generációs Cadillac 62-esekbe felár ellenében még különlegesebb extrák is kerülhette, így elektromos ülésmozgatás és klímaberendezés is akár.
szöveg: Szalkai Tamás, fotó: Diósi Imre