Ezúttal utánajártunk annak, hogy mit tudtak a gumiabroncsok a kezdetekkor, és megnéztük azt is, hogy az idő múlásával milyen fejlődésen mentek keresztül az autógumik.
Ilyen fejlődésen mentek keresztül a gumiabroncsok
Azzal valószínűleg mindenki tisztába van, hogy léteznek a téli gumik, nyári gumik, és a négyévszakos gumiabroncsok, és jobb esetben azt is tudják az emberek, hogy melyiket mikor érdemes használni. Azt azonban már kevesen szokták tudni, hogy mikor kezdték el gyártani az abroncsokat, és hogy eredetileg milyen alapanyagokból készültek.
Az időben egészen 1839-ig kell visszaugranunk ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy mikor is vette kezdetét a gumigyártás. Ebben az évben ugyanis Charles Goodyear felfedezte a vulkanizálást, majd rájött arra, hogy az így nyert termék kellően rugalmas, erős és tartós lesz. Ezt követően a skót feltaláló, Robert William Thomson 1845-ben létrehozta az első pneumatikus abroncsot. Ekkor még ezek a korabeli kerékpárokra lettek tervezve, hiszen az automobil megjelenésére még évtizedeket kellett várni.
1888-ban John Boyd Dunlop locsolócsőből szeretett volna gumit eszkábálni fia biciklijére. Eleinte vízzel feltöltve, próbálták azt használni, de hamar rájött arra, hogy levegővel kell azt felfújni, és bár a locsolócsövet sehogy sem tudta kerékre erősíteni, a fejében elindult valami. Dunlop meg is látta ebben az üzleti lehetőséget ezért először egy, majd idővel több gyárat is alapított, és szinte az egész világon elterjesztették a pneumatikus abroncs használatát. William Erskine Bartlett peremes kialakítással látta el az abroncsot, így tudott stabilitást és hosszabb élettartamot elérni vele. A ma használatos gumiabroncsok elődjét pedig Charles Kingston Welch hozta létre, aki megálmodta a fémszálakkal átszőtt abroncsszerkezetet.
Milyen gumiabroncsot használunk napjainkban?
Az első radiál szerkezetű gumit Christian Hamilton Gray és Thomas Sloper szabadalmaztatta. A ma használt modern abroncsok is ezen a találmányon alapulnak. Az elmúlt évtizedek során hatalmas fejlődésen mentek keresztül az abroncsok technikája és az autóipar egyaránt. Óriási előrelépésről beszélhetünk szerencsére korszerű technológiák, illetve a felhasznált anyagok tekintetében is. Az Autotire is beszámolt már arról, hogy a mai modern autógumik kínálata igen szerteágazó szegmensekre bontható, és a kínálat is hatalmas.
Ma a személygépjárművekre tervezett gumiabroncsok nagy része radiál szerkezetű és szimmetrikus vagy aszimmetrikus mintázattal rendelkezik. Éghajlati tényezőknek megfelelve hozzák létre a gyártók a nyári, téli, illetve a négyévszakos gumiabroncsokat is, melyeknek mintázatuk és anyagösszetételük is eltér egymástól. A megnövekedett súlyigények kielégítése érdekében ma már megtalálhatjuk a piacon az emelt terhelhetőségű gumiabroncsokat is, ezeket pedig hagyományos társaiktól az „XL” illetve a „reinforced” felirat különbözteti meg.