Augusztus 25-én rajtolt el újra a Budapest Classic Grand Prix a Mercedes-Benz Hovány Budaörs telephelyéről. Ahogy eddig, idén is Budapesten és környékén haladt a különleges „guruló múzeum”, amely voltaképpen ügyességi és pontossági verseny is. Az esemény felidézésére Marosi Györgyöt, a rendezvényt szervező Mercedes-Benz Classic Egyesület elnökét kértük fel.
– A hazai veteránautós élet egyik legnagyobb rendezvénye a Budapest Classic Grand Prix, amely immár tizenhét éve létezik, ezért azt hihetnénk, hogy már szinte rutinszerűen működik. Viszont feltételezem, ez csak a látszat, mert valójában még mindig komoly szervezési munkát igényel. Jól sejtem?
– Itt nincs rutin, mert minden évben más és más nehézségekkel kell megküzdenünk. Mindig változnak a helyszínek és a helyszínek felelősei is újak. Körülbelül fél évvel a rendezvény előtt indultak el a munkálatok, ennyi pedig kell is, hogy sikeres lebonyolítás legyen a folyamat vége.
– Idén hány autó gyűlt össze?
– Száznégy indulónk volt az idei futamon.
– Mindannyian célba is érkeztek?
– Nem tudok arról, hogy volt-e műszaki hiba miatti kiállás.
– Merre ment csapat, melyek voltak azok a helyszínek, amelyeket kiemelnél?
– Ahogyan tavaly, idén is Budafokra mentünk először, ahol most is tömeg várt minket, hogy gyönyörködhessenek a klasszikus autók mezőnyében. A Főtéren volt egy pecsételő helyszínünk, a díszburkolaton kialakított ponton szpíker fogadta az autókat, majd pár szóval bemutatta valamennyi autót. Elmondhatom, hogy ez a helyszín az egyik fénypontja volt a rendezvényünknek. Innen indultunk tovább a budai hegyek mögött Gyermely felé, majd Budajenő és Telki érintésével érkeztünk meg az ebéd helyszínére, a Körszállóhoz. Telkit külön kiemelném, ott impozáns épületben volt az egyik TC állomásuk, ahol üdítővel, kávéval vártuk a mezőnyt. Jólesett egy kis hűsölés az állomás légkondicionált helyiségeiben… A Körszálló is izgalmas helyszín volt, a hetvenes években épült az ikonikus épület, amelyet egykor, a hetvenes-nyolcvanas években is útba ejtettek a rallyk, számtalan régi fotón szerepel a jellegzetes épület sziluettje. Ezen az impozáns helyszínen vettünk részt az ebéden, amelyet mindenki nagyon megdicsért.
– Ezt követően mi következett?
– Felmentünk a Budai Várba, elhajtottunk a jellegzetes, híres épületek között, majd útba ejtettük a Vígszínházat, ahol volt egy 1/100-as szakasz a macskaköves felhajtón. Ezután Nagytarcsa, illetve Cinkota érintésével mentünk tovább a Hungaroringre, ahol építkezés zajlik, ezért a tanpályán tudtuk megcsinálni a program szerinti dupla feladatot. Innen aztán Erzsébetligetre autóztunk, ott ért célba a mezőny.
– Említetted, hogy idén a feladatok is változtak. Mennyiben voltak mások, mint eddig?
– Az 1/100-as feladatokat kicsit megújítottuk. Nagyon régen „slagos” feladatok voltak, vagyis a szakaszra való belépést nem infra, vagy lézerkapu érzékelte. Most át kellett hajtani a slagon, ez indította az 1/100-as feladatot. Ebből volt négy slagos indításos feladat, ami szintén újdonságnak számít, hiszen tíz évig nem volt ilyen. Azon kívül voltak a szokásos szimpla, dupla, tripla feladatok és titkosok.
– Hogyan fogadták az újításokat a versenyzők?
– Elmondhatom, nagy örömmel vették őket, egyedül a hőség hátráltatta a mezőnyt, hiszen a résztvevők autóinak többsége nem klimatizált. Sajnos a benzin is fölgázosodik egy bizonyos hőmérséklet fölött, ezzel is küszködtek versenyzőink. Szerencsére azért mindenki megoldotta a feladatokat!
– Kiknek sikerült a legjobban a feladatok teljesítése?
– Az abszolút első helyezett Ilkovits Ádám-Kemenes Csilla párosa lett, a második Szabó Endre-Szabóné Gömöri Melinda, a harmadik pedig Erdélyi Zoltán-Erdélyi Csilla.
– Úgy veszem ki a szavaidból, hogy a kánikula dacára a Budapest Classic Grand Prix nagyon jó hangulatban és sikeresen zajlott…
– Valóban, a visszajelzések szerint mindenki élvezte a versenyt, jól érezték magukat a résztvevők, az útvonallal és feladatokkal kapcsolatban pedig nagyon sok dicséretet kaptunk. Sokat számít ez nekünk, kiváló eredmény a sok jó visszajelzés, így mi is sikeresnek könyvelhettük el a versenyt.
szöveg: Váczy András, fotó: Diósi Imre