1971 december 3.-án indult az Alaska-Cape Horn expedíció Anchorageból, John Blashford-Snell őrnagy vezetésével, a brit hadsereg mérnökeivel. A két akkor már egy éve sorozatban gyártott VXC 765K és VXC 868K rendszámú Range Rovert a Rover gyár bocsájtotta rendelkezésre. A széria autókon csak minimális változtatás történt.A legnehezebb szakasz a Panamán és
Kitartó olvasóink tudják, hogy György Balázs műhelyében különleges ritkaságokra lelhetünk. Volt már a vendége fantasztikus külsejű, négy leburkolt kerékkel rendelkező Nash személyautó, de korai amerikai Willys Jeep Utility Wagon, aztán természetesen Citroën gépkocsik egész sora, Kacsától a DS- ig, legutóbb pedig egy Traction Avant miatt kerestük fel. Bár elsőre szokványos
Míg az Austin-Healey gépkocsik komoly ismertségnek örvendenek, addig a Jensen-Healey típusnak kevesebb jutott a reflektorfényből. Pedig nagyon is jó autó, Hajdú Zsolt például tökéletesen elégedett a sajátjával, sőt, a korabeli brit sportkocsik egyik legjobban sikerült képviselőjének tartja. A tulajdonos hirdeti ugyan a roadstert, de elég egy komolyabb autózás a volánjánál
A Ferrari 250-es sorozatának talán nincs olyan tagja, amely ne lenne érdemes a figyelemre. Kifinomult, haladó technikát felvonultató és gyönyörű aszfaltrakéták voltak ezek, amelyek nélkül az ötvenes és a hatvanas évek sokkal szegényesebben teltek volna. A különösen sikeres széria 1959-ben egy rövidre szabott alvázú, ezért kimondottan sportos újonccal gyarapodott, a
Schindler Alex, az Alfárium tulajdonosa különleges autót bocsátott a rendelkezésünkre, mégpedig egy Alfetta GTV-t. A kétliteres motorral szerelt Alfa Romeo fénykorában a Porsche egyik konkurense volt és az olasz kupé negyven év múltán is megőrizte sármját. De nemcsak megjelenése kifogástalan, a menettulajdonságai a középmotoros sportautók magasságába emelték.
A világháború ikonikus terepjárójának, a Willys Jeepnek békeidőben kifejlesztett polgári változatatulajdonképpen a „Sport Utility Vehicle”, azaz SUV kategória megteremtőjének számít. A StationWagon néven ismert két-, majd négykerék meghajtással is forgalmazott csukott gépkocsi a katonaiJeep hírnevéből és a saját maga által kiharcolt elismerésből nyerte hatalmas sikerét. Egyszerű volt,strapabíró, és mindig legyőzte
A Citroën ID-DS hosszan tartó sikere, amit a közel másfél milliós legyártott példány is bizonyít,a 60-as évek vége felé kissé csillapodni látszott.A stílus és elegancia mellett a vevők komolyabb teljesítményre vágytak. Minden konkurens márka egyre gyorsabb és erősebb autókat kezdett el gyártani.Ne felejtsük el ez volt a „GT korszak” fénykora.
Magából kikelt Wartburgra emlékeztető hang, bogárszerű, áramvonalas test, öngyilkos ajtók – a Saab 93B modellje számtalan tekintetben különbözik a szokványos autóktól, de éppen egyedi jellegzeteségeinek köszönhetően érdekes és ébreszt kíváncsiságot. A furcsa svéd lényegében egy népautó továbbfejlesztéséből született, kitartó mérnöki munka árán lett belőle az autóversenyek hőse.
Fél évszázada, hogy az első VAZ 2101-es, más néven Zsiguli legördült a frissen épült Togliatti autógyár szerelősoráról a Szovjetúnióban. Az olasz kooperációban készült modell alapja az 1967-ben Év autója címet kapott Fiat 124-es volt. Olasz és szovjet mérnökök 800 ponton változtattak a modellen. Ebből talán a legszembetűnőbb a nagyobb hasmagasság
Hans Glas nem volt éppen önbizalom híján, amikor a második világháború után Goggomobil néven konstruált és gyártott minautói révén összegyűjtött tőkéjét komolyabb autók gyártására fordította. Egyik sikeres modellje a Glas 1300 GT lett, amely a maga idejében egyszerre számított egzotikus vonalvezetésű, látványos megjelenésű sportkupénak, illetve megbízható, német technikával felszerelt gépkocsinak,