Az ötlet már 1946-ban megfogalmazódott az amerikai Moulton Taylor fejében, mikor találkozott Robert E. Fulton feltalálóval . Egy közúti autó, mely igen rövid idő alatt átalakítható repülőgéppé bárhol. Előtte már az Fulton próbálkozott az autó és a repülő összeházasításával. Az elkészült Airphibian szárnyai egy egységet képeztek a levehető farokrésszel, így
A microcar meghatározása nem könnyű feladat. Általában az 500 ccm alatti motorméret számít , de meghatározó lehet a súly, az alapterület és egyéb tényezők is.Többnyire farmotoros autók voltak ritka kivételtől eltekintve egy vagy kettő utas szállítására tervezve. A mérnökök fantáziája sok egymással nehezen összehasonlítható törpét hozott létre. A kezdet még
Argentína kormánya 1951-ben delegációt küldött az USA-ba, hogy üzleti partnert keressen a nemzeti autógyártás beindításához. Sok megkeresett gyártó aggódott a piac szűkössége miatt, Egyedül a Kaiser, akinek Amerikában nem ment már annyira az üzlet, kapott az alkalmon. Mire 1955-ben megszületett a megállapodás, a Kaiser már egyesült a Willys-el . Hamarosan
Az 50-es évek végén jártunk, amikor az Alfa Romeo vezetése elhatározta, hogy újra komolyabban beszáll a versenysportba. Felkérték a Ferrari egykori mérnökét,Carlo Chitit, hogy tervezzen egy olyan autót amivel a márka képviseltetheti magát a Gran Turismo versenyosztályban. Az elképzelés előzményei ismertek. Az Alfa Romeo a háború előtt sikereket sikerekre halmozott különböző
Flaminio Bertoni szobrász, építész és ipari formatervező 1903-ban született az észak olaszországi Vareseben. Már gyerekkorában vonzódott a művészetekhez. Példaképe Leonardo da Vinci volt. Ügyesen rajzolt szerette az autókat, így a Carozzeria Macchinál (később Aermacchi) helyezkedett el. 1918-ban egy a gyárba látogató francia delegáció tagjai figyeltek fel a tehetséges tervezőre és
Tabányi Sándor szinte minden személyes emléke kapcsolódik egy ismert autótípushoz, mostanra pedig apránként összegyűjtötte az életében szerepet játszó járműveket. Mindegyikről van egy története, gyűjteménye minden darabjához élmények sora fűzi. Ilyen az a Karmann Ghia is, amely sokkal szebb és jobb, mint az előképe, vagyis az a gépkocsi, amelyet egykor használt.
: Alfa Romeo Sprint Zagato Egy kis empátiával könnyen elképzelhetjük, mit érezhettek a nyolcvanas évek második felében a Fiatba olvasztott Alfa Romeo vezetői és mérnökei. Borús volt a jövő, veszni érezték a legendás márkát, féltek nimbuszának megkopásától, daccal kevert csalódottságukban pedig – a Zagatóval közösen – megalkottak egy olyan
Kárai Péter Ha valakinek fantáziáját megindítják a régi, klasszikus autók, különösképpen pedig a BMW, ne habozzon, meg se álljon Orosházáig, ahol a Szarvasi utca 15-17. szám alatt megtalálja, amit keres: a Kárai Exclusive & Racing Car Service telephelyét. A telephely megnevezés meglehetősen szerény, sokkal inkább illik rá az üzem-gyűjtemény a
A Jaguar roadstereit egy darabig az XK120-as modell képviselte, amely kelendő sportkocsinak számított, de aztán jött az XK140-es és rámutatott az előd minden gyengeségére. Bár formavilágát tekintve erősen emlékeztetett az XK120-asra, az izgalmasan domborodó lemezek korszerűbb, sokkal kiforrottabb konstrukciót rejtettek. Bata János és a Bata Classic jóvoltából most körbejárhatunk egy